Elrabolva
„Üdv a klubban!” Ezt, hogy
érthette? Már
éppen nyitottam volna a szám, hogy megkérdezzem, de inkább becsuktam. Dave
felállt és rám nézett.
-
Gondolom, most azon gondolkodsz, hogy ezt pontosan hogyan is érthettem. – Ez a
fejembe lát vagy mi? – Majd úgyis rájössz!
- Nem! –
újból megjelent arcán az a pimasz vigyor.
-
Legalább azt áruld el, hogy miért hoztál ide! – mutattam körbe jobb kezemmel.
- Ez a hely nyújtja számodra a biztonságot! Én csak az utasításokat végzem!
- Miféle utasításokat? – összeráncolt homlokkal néztem rá.
- Túl sok a kérdés… - húzta kínos mosolyra ajkait.
- Inkább túl sok a rejtély! – egészítettem ki. – Apámnak dolgozol, vagy mi?
- Ez a hely nyújtja számodra a biztonságot! Én csak az utasításokat végzem!
- Miféle utasításokat? – összeráncolt homlokkal néztem rá.
- Túl sok a kérdés… - húzta kínos mosolyra ajkait.
- Inkább túl sok a rejtély! – egészítettem ki. – Apámnak dolgozol, vagy mi?
- Hogy
érted? – Ő csak megrázta a fejét. A titkárnős incidenssel kapcsolatban pedig,
annyit mondanék, hogy apa elárulta mi történt igazából. Ez volt az első eset,
de Carol – így hívják azt a ribancot – mászott rá. Apa el akarta tolni magától,
de pont akkor toppantam be én. És hiszek neki, hisz megnéztem az aznap esti
felvételeket. Éljen a technológia! Ööö, ja. Szóval most tökre jóban vagyunk és
mindent meg tudtunk beszélni.
- Na, mindegy! Most hagyjuk ezt a témát, inkább csinálok valami szendvicset! – elindult – gondolom – a konyha felé és hátra sem nézve, hozzátette – De nem megszökni!
- Na, mindegy! Most hagyjuk ezt a témát, inkább csinálok valami szendvicset! – elindult – gondolom – a konyha felé és hátra sem nézve, hozzátette – De nem megszökni!
Én –
természetesen – nem hallgattam rá. Gyorsan felálltam, kezembe vettem a táskámat
és egy random ajtót kinyitottam. Igazából a konyhaajtón kívül még volt három
másik. De különböző színűek. Volt egy sötétzöld, egy halványpiros és egy rikító
citromsárga. Én az utóbbit nyitottam ki, és reméltem, hogy az lesz a megfelelő.
Hát, még nem tudtam meg, mivel újabb két másik ajtóval találtam szembe magam. Mekkora ez a ház? Kérdeztem magamba.
Most egy lila és egy kék ajtó közül kellett választanom. Gondolkodás nélkül a
kéket nyitottam ki. Amint átléptem a küszöböt, egy fegyverekkel teli
helyiségben találtam magam. Mi ez a hely?
Jött egy újabb kérdés fejemből. Kicsit beljebb mentem és találomra
felemeltem egy pisztolyt. Szép markolata volt, díszes és barna színű. Aztán
inkább visszaraktam a helyére és kimentem a… fegyverraktárból. Bementem a lila
ajtóval elzárt helyiségbe és ott már igazán szédültem. Egy táblára holttestek
képei voltak felragasztva, mellette két-két oldalt szekrények, jó nagy
fiókokkal. Legalábbis fióknak hittem őket. Az egyik „fiókot” kihúztam és
hirtelen felsikoltottam. Egy halott ember feküdt ott, jobb és bal keze le volt
vágva. A bőre már aszott volt és tele volt csupa lila meg zöld foltokkal. Két
kar hirtelen átölelt és jó szorosan megához szorított.
- Mondtam, hogy ne próbálj meg megszökni! – suttogta Dave, de hangja inkább tűnt félelmetesnek, mint fenyegetőnek. Én elkezdtem sikítozni meg kapálózni, de Dave igen csak erősnek bizonyult. Habár erre már rájöttem, de ott akkor és abban a pillanatban nem érdekelt. Hiába sikoltoztam, bizonyára nem volt senki más a házban. – Hallgass már el! – ordibált Dave, mire ellökött magától, és én a „fióknak” nekiestem, majd bevertem a fejem. Gyorsan ülőhelyzetbe helyeztem magam és elkapott megint az égető érzés, de most a homlokom körül, és nem úgy, hogy egy golyót eresztettek belém. Kezemmel kitapogattam a fájó részt és mikor leemeltem, vért fedeztem fel tenyeremen és ujjaimon.
- Te szemét! – Hangom rekedtes, nyugodt volt, de csalódott és haraggal teli. Dave kicsit megilletődötten állt előttem, és mintha elszégyellte volna magát.
- Ne haragudj Maddie én… - kezdett volna bele, de én közbe szóltam.
- Ne hívj Maddienek, hisz’ nem vagyunk sem barátok, sem rokonok! – néztem mélyen szemébe és megpróbáltam egy kis bűntudatot kelteni benne. Dave egyből leemelte tekintetét szemeimről és valahova a semmibe nézett.
- Nem akartalak bántani Madison! – nevemet kicsit jobban kihangsúlyozta – Én csak…
- Mondtam, hogy ne próbálj meg megszökni! – suttogta Dave, de hangja inkább tűnt félelmetesnek, mint fenyegetőnek. Én elkezdtem sikítozni meg kapálózni, de Dave igen csak erősnek bizonyult. Habár erre már rájöttem, de ott akkor és abban a pillanatban nem érdekelt. Hiába sikoltoztam, bizonyára nem volt senki más a házban. – Hallgass már el! – ordibált Dave, mire ellökött magától, és én a „fióknak” nekiestem, majd bevertem a fejem. Gyorsan ülőhelyzetbe helyeztem magam és elkapott megint az égető érzés, de most a homlokom körül, és nem úgy, hogy egy golyót eresztettek belém. Kezemmel kitapogattam a fájó részt és mikor leemeltem, vért fedeztem fel tenyeremen és ujjaimon.
- Te szemét! – Hangom rekedtes, nyugodt volt, de csalódott és haraggal teli. Dave kicsit megilletődötten állt előttem, és mintha elszégyellte volna magát.
- Ne haragudj Maddie én… - kezdett volna bele, de én közbe szóltam.
- Ne hívj Maddienek, hisz’ nem vagyunk sem barátok, sem rokonok! – néztem mélyen szemébe és megpróbáltam egy kis bűntudatot kelteni benne. Dave egyből leemelte tekintetét szemeimről és valahova a semmibe nézett.
- Nem akartalak bántani Madison! – nevemet kicsit jobban kihangsúlyozta – Én csak…
- Te
csak mi? – felháborodottan kérdeztem tőle, de aztán egy hirtelen jött fájdalom
miatt, felszisszentem.
- Jól
vagy?
-
Persze! Jól vagyok! Hogyne lehetnék ennél jobban? – csattantam fel.
- Velem
kell jönnöd! Adok egy fájdalomcsillapítót és…
- Nem
kell a fájdalomcsillapítód! Csak haza akarok menni! Anyához, apához, Scotthoz
és Dylanhez. – arcomon egy újabb könnycsepp futott végig, mikor a családomra
gondoltam. Mi lesz velük? Ha én innen nem
jutok soha haza? Holnap mikor haza jönnek, azt se fogják tudni, hogy én hol
vagyok! Ha csak nem találok innen kiutat! De ez lehetetlen! Ha ki is jutok a
házból, akkor merre tovább? Annyira elbambultam, hogy észre se vettem, hogy
Dave már izmos karjaival cipel át szobáról szobára. Mikor teljesen észhez
tértem, már az egyik szobában feküdtem, egy ágyon. A helyiségben mindössze csak
egy éjjeli komód volt az ágy mellett, meg egy ruhás szekrény az ajtóval
szemben, és egy kisebb Tv az ággyal szemben. Dave pedig az ágy mellett állt, tablettával
és egy pohár vízzel a kezében.
- Ezt be
kell venned! És nyugi, nem akarlak bedrogozni! – nyújtotta felém a kezében lévő
gyógyszert és poharat. Kicsit feljebb csúsztam, hogy felülhessek. Én bevettem
számba a tablettát, majd egy korty vízzel lenyeltem. Kiittam a pohár tartalmát
és Dave felé nyújtottam, majd halkan hozzátettem:
- Köszi!
– fejemet elfordítottam a szekrény felé és azt kezdtem el bámulni. Dave nem
reagált semmit, így sarkon fordult és kiment a szobából.
Már két
napja itt vagyok ebben a rohadt házban, az idióta Daviddel. Míg én nem szóltam
egy szót sem, Ő hülye poénokkal húzta az agyam. A házból sehogy sem tudtam
kijutni, de őszintén már fel is adtam és inkább csendben elvoltam az én kis
világomban. Arra már nem is tudtam gondolni, hogy milyen rémisztő elméleteket
szőhet most Grace. Biztos már nagyon kétségbe lehet esve, hiszen mindig üzentem
neki, vagy felhívtam, ha nem mentem suliba. De most nem tudok, mivel Dave
elvette a telefonomat, de szerencsére a többi cuccomat visszaadta. Nem mintha
olyan sok minden lett volna nálam! Csere ruhám nem is volt, mondjuk fürödni sem
mentem, így már biztosan büdös lehettem. A szobából ki se mozdultam, Dave úgy
ugrált körülöttem, mint egy ápolónő férfiba. Ő kérdezett, én pedig bólintottam,
vagy megráztam a fejem. Miért ilyen
kedves velem? Talán csak azért, hogy kiengeszteljen a tegnapelőtt történtek
miatt? Újabb kérdések, amikre nem tudtam a választ, de az elmúlt két napban
ezt már megszoktam. Az életemből már nagyon hiányzott valami, és sokszor kértem
már az élettől, hogy legyen kicsit izgalmasabb, de nem pont erre gondoltam.
Dave szokás szerint bejött a szobámba – amit már szinte tekinthetek annak – és
leült az ágy szélére. De most kicsit bátrabb lett, és a felhúzott lábaim mellé
csúszott testével.
- El kell mondanom valami fontosat Maddie!- Már nem érdekelt, hogy hív. Teljesen mindegy volt már, és amúgy sem beszéltem, szóval nem tudtam rá förmedni. – Különleges képességekkel rendelkezel, de nem valami misztikus dologra gondolok! – most még csak unottan ücsörögtem a semmibe meredve – A véredben van a harc és tudom, hogy George és Leila csak a nevelő szüleid! Felvilágosítottak arról, hogy milyen az életed, kik az igazi szüleid és, hogy mivel rendelkezel!
- Az igazi szüleim meghaltak! – szólaltam meg minden jel nélkül. Rekedtes és halk volt a hangom, mintha még soha életemben nem szólaltam volna meg.
- Nem tudom, hogy ki mondta neked, de ez nem igaz!
- Hazudsz! – néztem rá lesújtó szemekkel, de aztán szemeim hirtelen kikerekedtek következő mondatára:
- Nem hazudok! Találkoztam is velük még két éve! – Azt hittem ott nyomban elájulok! De Dave gyorsan megtartott és én gyönyörű íriszeibe néztem. Hogy lehet az, hogy utálnom kéne, mégis amikor hozzám ér vagy a szemébe nézek, a gyomrom görcsbe rándul és a szívverésem is felgyorsul? Egyáltalán, hogy gondolhatok most ilyesmire, ebben a helyzetben?
- De… De… Apa azt mondta… - csuklott el hangom.
- Az apád hazudott, vagy csak neki is azt mondták, hogy autóbalesetet szenvedtek, pedig ez nem igaz!
- Kérdezhetek valamit? – nyeltem egyet.
- Igen? – mosolygott rám kedvesen.
- El kell mondanom valami fontosat Maddie!- Már nem érdekelt, hogy hív. Teljesen mindegy volt már, és amúgy sem beszéltem, szóval nem tudtam rá förmedni. – Különleges képességekkel rendelkezel, de nem valami misztikus dologra gondolok! – most még csak unottan ücsörögtem a semmibe meredve – A véredben van a harc és tudom, hogy George és Leila csak a nevelő szüleid! Felvilágosítottak arról, hogy milyen az életed, kik az igazi szüleid és, hogy mivel rendelkezel!
- Az igazi szüleim meghaltak! – szólaltam meg minden jel nélkül. Rekedtes és halk volt a hangom, mintha még soha életemben nem szólaltam volna meg.
- Nem tudom, hogy ki mondta neked, de ez nem igaz!
- Hazudsz! – néztem rá lesújtó szemekkel, de aztán szemeim hirtelen kikerekedtek következő mondatára:
- Nem hazudok! Találkoztam is velük még két éve! – Azt hittem ott nyomban elájulok! De Dave gyorsan megtartott és én gyönyörű íriszeibe néztem. Hogy lehet az, hogy utálnom kéne, mégis amikor hozzám ér vagy a szemébe nézek, a gyomrom görcsbe rándul és a szívverésem is felgyorsul? Egyáltalán, hogy gondolhatok most ilyesmire, ebben a helyzetben?
- De… De… Apa azt mondta… - csuklott el hangom.
- Az apád hazudott, vagy csak neki is azt mondták, hogy autóbalesetet szenvedtek, pedig ez nem igaz!
- Kérdezhetek valamit? – nyeltem egyet.
- Igen? – mosolygott rám kedvesen.
- Miért
vagy velem ilyen kedves? – arca kicsit eltorzult és alsó ajkát beharapta.
Tekintete végig siklott rajtam, majd felnézett egyenesen a szemembe.
- Nem
lehetek kedves egy gyönyörű lányhoz, akit meg kell védenem és tanítanom? –
húzta fel szemöldökét. Én ösztönösen elpirultam a bókját a hallva, majd
válaszoltam.
- De! Csak azt nem értem, hogy a hullaházban, vagy hol, még eléggé erőszakos voltál.
- Amikor visszaértem a szendvicsekkel és te nem voltál ott, nagyon megijedtem és dühös voltam. Nem tudtam merre mehettél, csak akkor, amikor meghallottam a sikolyod. Tényleg nem akartalak bántani, csak hát eluralkodott rajtam a düh.
- Még te voltál dühös? – nevettem fel. – Nem téged raboltak el és vittek el egy házba, ahol halott emberek is vannak! Ja, és még a kezük is le van vágva!
- Jó, értem! De ezt muszáj lesz elfogadnod! Maddie, te született harcos vagy! Az apád is és anyád is különleges kiképzésben részesült még anno. Nekem hat éve kezdődött az edzés, és én is átestem azon, amin te, csak nem tizennyolc évesen.
- De! Csak azt nem értem, hogy a hullaházban, vagy hol, még eléggé erőszakos voltál.
- Amikor visszaértem a szendvicsekkel és te nem voltál ott, nagyon megijedtem és dühös voltam. Nem tudtam merre mehettél, csak akkor, amikor meghallottam a sikolyod. Tényleg nem akartalak bántani, csak hát eluralkodott rajtam a düh.
- Még te voltál dühös? – nevettem fel. – Nem téged raboltak el és vittek el egy házba, ahol halott emberek is vannak! Ja, és még a kezük is le van vágva!
- Jó, értem! De ezt muszáj lesz elfogadnod! Maddie, te született harcos vagy! Az apád is és anyád is különleges kiképzésben részesült még anno. Nekem hat éve kezdődött az edzés, és én is átestem azon, amin te, csak nem tizennyolc évesen.
- Hanem
tizenkettő. – kattogott gyorsan az agyam.
- Nem!
Gyakorlatilag tizennégy voltam.
- Te húsz éves vagy? – döbbentem le. Jó, oké csak két évvel néztem fiatalabbnak, de hiszen már két éve ki kellett, hogy járja a sulit.
- Te húsz éves vagy? – döbbentem le. Jó, oké csak két évvel néztem fiatalabbnak, de hiszen már két éve ki kellett, hogy járja a sulit.
- Igen!
Egyszer megbuktam, és mivel a régi sulimból kicsaptak, így itt évet kellett
ismételnem!
- Várj!
A suli! Hiszen én az egyetemre készülök!
- Erre
most nem lesz alkalmad, viszont ez sokkal fontosabb! Meg akarják ölni a szüleidet
és csak te állíthatod meg a Szavak Mesterét, mielőtt bármi rosszra is készül!
- Hé! Ki az a Szavak Mestere? – Ez új infó! Habár most kaptam többet is.
- Hé! Ki az a Szavak Mestere? – Ez új infó! Habár most kaptam többet is.
- Egy
olyan ember, aki nem ismer kegyelmet, viszont senki nem tudja ki ő, de a
szavakkal jól bánik! Csupán néhány szóval robbantott fel egy bankot, ami
igencsak rejtélyes, hiszen bomba vagy gránát maradványát nem találta a
rendőrség! Azt mondják, hogy ő valami misztikus lény, aki csupán szavaival
végez az ellenséggel! – Nyeltem egy nagyot és eluralkodott rajtam a félelem. –
De ez csupán csak mende-monda! – húzott vissza a valóságba Dave. – Egy óra
múlva kezdjük az edzést! – állt fel gyorsan - A fürdőben már előkészítettem a
ruháidat, úgyhogy menny és zuhanyozz le! Rád fér!
- Ó, én
nem tudom! Viszont Steve igen, mivel beosont a házatokba és elhozta néhány
cuccodat!
- Ki az
a Steve?
- Egy
kém! Lassan harminc éves, és már tizenkét éve benne van a szakmában!
- Értem!
– már nem lepődök meg szinte semmin. Dave odaadta a bőröndöt, amiben a cuccaim
voltak, majd kiment a szobámból. Találtam benne szinte mindent, amire szükségem
volt. Még a női cuccaimat is bepakolta, ez a bizonyos Steve. Gyorsan
lezuhanyoztam, majd felvettem a fekete szettet. Egy fekete bőrnaciból állt és
egy fekete topból. Mikor megnéztem magam a tükörben kicsit meghökkentem. Több
napos szempillaspirál folyt végig az arcomon a sok sírástól és a zuhanyzástól.
Lemostam magamról az elfolyt sminket, majd megszárítottam a hajam – igen, még
hajszárító is volt – és egy szoros lófarokba összekötöttem a hajam. Kentem fel
egy kis szempillaspirált is, és készen voltam. Esküszöm kicsit hasonlítottam A
Végzet Ereklyéiben játszó Izabelle-re. Mármint a filmbeli énjére gondolok.
Kimentem a fürdőből és Davet pillantottam meg, amint épp egy kisasztalra teszi
a lábát és beköti a cipőfűzőjét. Megköszörültem a torkom és Dave rám emelte
barna szemeit, majd gyorsan végig futatta rajtam. Mondjuk kicsit elkalandozott
melleimnél, de én rászóltam.
- Egész
dögös vagy ebben a ruciban! – kacsintott.
- Te sem
nézel ki rosszul! – Nem hazudtam! Dave-en egy szürkés-fekete izomtrikó volt,
ami kiemelte izmos karjait, a felsőhöz pedig egy fekete melegítőnadrág társult.
Oké, lehet, hogy hétköznapi kinézet, de mégis meglátszott, hogy edzéshez
készült. Ellentétben én, akin egy magas sarkú csizma és egy bőrnadrág volt, ami
eléggé feszes volt. Tudok benne menni, sőt még futni is, de azért kicsit
kényelmetlen. Dave váratlanul megfogta a kezemet és húzott maga után. Mikor már
elég sok szobád elhagytunk, egy nagy csarnokszerű helyiségben álltunk meg.
Aztán mikor beljebb mentünk, már nem is csarnoknak látszott, hanem egy edző
teremnek. Csak, hogy fegyverek is voltak! Középen egy kisebb aréna volt, ami körül
csak egy kötél húzódott kör alakban.
- Hát,
Maddie! Isten hozott az edzőteremben! – mutatott körbe.
- Ez
most egy ház, vagy egy nagy épület?
- Egy
nagy épület. Ez egy otthon, de mégsem egy ház! Sokan laknak itt rajtunk kívül,
de most nincs itt senki. Mindenki harcolni ment, vagy infókért. A hackereink
kaptak külön egy nagyobb helyiséget, ahol egy csomó kütyü van.
- Akkor
ez most egy bázis? – ámultam el. Most komolyan belecsöppentem egy film kellős
közepébe?
- Valami
olyasmi! – bólogatott.
- Elég
nehezen hiszem el, hogy ez mindössze három nap leforgása alatt történik meg!
-
Igazából több mint három napja! – szólt közbe Dave.
- Hogy
érted?
- Amikor
nem voltál magadnál, kiderült, hogy valaki egy huszonnégy órán belül ható
drogot adott be neked.
- Az a
fickó, aki bevitt a kórházba?
-
Valószínűleg – válaszolt.
- De
miért? –értetlenkedtem.
- Talán
azért, mert azt hitte, hogy a drog hatása majd csak suli után fog működésbe
lépni, így könnyen elkaphat az utcán. De arra nem számított, hogy én is ott
vagyok a közeledben! De kezdhetjük az edzést?
-
Persze! – És akkor megtudtam, hogy milyen képességekkel rendelkezem, amikről
eddig nem is tudtam.
Siesss . .. :*
VálaszTörlésJövő héten már hozom!:* :)
TörlésEgyre izgibb :D
VálaszTörlésKoszi:) igyekeztem:D
Törlés