Chapter 10 - Date

Sziasztok! Hát végre meg is hoztam a tizedik részt, ami Grace szemszögéből íródott és kicsit hosszú is lett. Tudom, hétvégére terveztem, hogy kirakom, csak hát elmentünk egy hosszú hétvégére, és tegnap este értünk haza, szóval már semmi energiám nem volt még elővenni  laptopot. De itt van, úgyhogy jó szórakozást! 

A randi
~Grace~

Ahogy betettem a lábam a suliba, éreztem magamon a többiek tekintetét. Kényelmetlen érzés volt, de nem érdekelt. Az életem egy hónap alatt csúszott szét. A legjobb barátnőm eltűnt, a barátom pedig megcsalt. Már az sem érdekelt, hogy milyen ruhában járkálok, hanem csak felvettem egy sima pólót, egy szürke pulcsit és egy egyszerű nadrágot. Már nem voltam az a mindig jókedvű, divatos ruhákban járkáló lány, akit a legtöbben ismertek. Egy depressziós, szürke kisegér lettem, és ha elhaladok a folyosón, szánakozó tekintettel mérnek végig. Amint beértem a terembe, leültem a helyemre és üres tekintettel vártam, hogy becsöngessenek. Két perc múlva be is jött a tanár, viszont tekintete rajtam állapodott meg.
- Grace, az igazgató kéri, hogy menj fel az irodájába! – szólt hozzám a harmincas éveiben járó, Miss Collins.
- Azt nem mondta, hogy mit szeretne?
- Figyelj, nem mondott semmit, csak azt, hogy vár az irodájában! – mosolyodott el kedvesen a tanárnő. Én csak felálltam, és igyekeztem elkerülni a megvető pillantásokat, amiket kedves osztálytársaim lövelltek felém. – Esetleg ne kísérjen fel valaki?
- Egyedül is eltalálok… - húztam el a számat. Míg a diákok egyenesen lenéznek, addig a tanárok igyekeznek a kedvemben járni, vagy vigyázni rám. Érdekes fordulat, de hát ez van.
- Azt értem, de azért én mégis választok valakit, aki felkísér! Önként jelentkező? – néhány lógós diák feltette a kezét, akik reménykedtek benne, hogy ellóghatnak az óráról legalább néhány percet. – Gondolhattam volna! De akkor… menjen Aron – választotta ki a fiút a tanárnő. Aron vonakodva felállt, oda jött hozzám és a karomat megragadva húzott maga után.
- Elengednél? – kérdeztem tőle.
- Ja, persze! – válaszolt lazán, majd kezét levette csuklómról.
- Igazán kedves vagy! – mondtam neki szarkasztikusan.
- Te sem panaszkodhatsz! – én csak megforgattam szemeimet. A sráccal ezúttal némán mentünk tovább. Én mentem hátul, és amikor ránéztem barna tincseire, akaratlanul is Zackre gondoltam, de leginkább arra az estére.

" – Muszáj elmenned? Nem akarsz ma itt maradni? – kérdeztem Zacktől.
- Hidd el nyuszi, szívesen itt maradnék veled, de tényleg mennem kell! – nyomott ajkaimra egy csókot. Kint álldogáltunk a házunk előtt, ugyanis Zack valami fontos hívást kapott, miszerint el kell mennie. Azt nem árulta el, hogy mi történt, de azt reméltem, hogy nem került senki sem kórházba. – Szia! – adott egy utolsó csókot, majd beszállt az autójába és elhajtott. Még néhány percig kint ácsorogtam és a távolodó autót figyeltem, de aztán inkább bementem. A konyhában még csináltam magamnak egy kakaót és felmentem a szobámba. Leültem a laptopom elé és miközben a kakaót szürcsölgettem, felnéztem a közösségi oldalakra. Csak pár idétlen kiírás volt a hülye osztálytársaimtól, meg néhány a többi végzős osztály tanulóitól. Végül rákerestem a Maddyvel folytatott beszélgetéseinkre és el kezdtem őket olvasgatni. Akaratlanul is folytak le arcomról a sós cseppek, ahogy visszagondoltam az eltelt két évre, hiszen olyan szép és varázslatos volt, hogy már szinte igaz se volt. Most pedig ott kötöttünk ki, hogy ő eltűnt én pedig itt nézegetem a beszélgetéseinket, ahelyett, hogy segítenék keresni. Mikor egy zsepiért nyúltam, megláttam Zack telefonját, amit minden bizonnyal itt felejtett, miután az a valaki felhívta. Megfogtam a kis készüléket, majd felkaptam magamra a dzsekimet, lefutottam a lépcsőn és egyenesen az élőszobába rohantam. Felvettem a cipőmet és a telefont beletettem a zsebembe. Majd a lakáskulccsal a kezemben, kimentem az ajtón, majd bezártam azt. A házunkkal szembe lévő buszmegállóhoz mentem és öt perc múlva már jött is a busz. Egyenesen Zackék háza felé tartott, úgyhogy tíz percen belül már ott toporogtam az ajtójuk előtt. Csöngettem és barátom anyukája nyitotta ki az ajtót.
- Csókolom Mrs. Young! Csak Zack nálam hagyta a telefonját és azt hoztam el neki.
- Szia Grace! Nyugodtan vidd fel neki! Nem rég jött haza és valami tanulótársa jött át hozzá.
- Nekem azt mondta, hogy fontos dolga akadt! – ráncoltam össze a szemöldököm.
- Hát, nem hiszem, hogy olyan fontos! De az nem lehet, hogy holnap dolgozatot írtok valamiből? – kérdezte.
- Nem, én ilyenről nem tudok! – állításom igaz volt. Egyik tanár sem mondta, hogy írnánk bármiből is. Kicsit furcsálltam a helyzetet. Zack anyja beengedett és én egyenesen barátom szobájához mentem. Mintha hangokat hallottam volna. Nevetést. Egy lány nevetését. Már megszoktam, hogy nem kopogok be Zack szobájának az ajtaján, így kinyitottam. De amit ott láttam… az sokkolt. Zoey az ágyon feküdt, fölötte pedig az állítólagos „pasim” volt, aki éppen a lányt csókolgatta nagy élvezetek közt.
- Te szemétláda! – kiabáltam, mire a „párocska” szétrebbent és felém fordult. Zack éppen nyitotta volna ki a száját, de én megelőztem. – Hogy voltál képes ilyet tenni? Hiszen odaadtam magam neked! És pont most, amikor teljesen össze vagyok zuhanva Maddie miatt? – keltem ki magamból. – Te meg megcsalsz egy ilyen… cafkával?
- Mit keresel itt? – kérdezte döbbenten a számomra már egyáltalán nem fontos személy, akiben nagyot csalódtam.
- Hogy mit keresek itt? Ott hagytad nálam a rohadt telefonodat, és én csak el akartam hozni neked! Azt hittem, hogy nem vagy itthon, de anyukád mondta, hogy egy „tanulótársad” jött át! Mellesleg itt van! – dobtam a földre a készüléket. Túlságosan is eluralkodott rajtam a méreg, így a mobil darabjaira tört, amint a földre esett. Arcomat nem áztatta könny. Már képtelen lettem volna ennyit sírni. Két héten keresztül folyamatosan a sós könnycseppeket töröltem le arcomról. Egyáltalán nem tudtam többé sírni! Még csak eszembe sem jutott. – És tudod mit? Menj a francba! Te is, meg a kis „szeretőd”, meg mindenki! És tudd meg, hogy köztünk vége! Mindennek! Mondjuk szerintem ez nem meglepő! – kiléptem az ajtón és a házból is kisiettem. Mrs. Young-nak még odakurjantottam egy köszönés félét, és onnantól kezdve már soha nem tettem be a lábam a házba. Csak futottam, és futottam. Hazáig meg sem álltam. Otthon nem várt senki, mondjuk ez nem volt meglepő. Apám Maddy ügyében intézkedett, hiszen ő az igazgató a sulimban. Lisék már tegnap visszamentek Californiába, ugyanis csak két hétre mentek, és List is nagyon megérintette Maddy eltűnése, mivel mielőtt elköltöztek volna Willel, azelőtt Maddy mindig átjött, és szinte a második húgaként tekintett rá. Felfutottam a szobámba és egyből elindítottam egy top 20 sírós dalt a gépemen. Nem bőgtem el magam, viszont végtelenül veszettnek éreztem magam és szomorúnak. Éppen Selena Gomez - The Heart Wants What It Wants című száma szólt, mikor csengettek. De én mintha meg sem hallottam volna, tovább feküdtem az ágyam biztonságot nyújtó matracán.”

- Ömm… - szólalt meg hirtelen Aron megszakítva a gondolataim. – Még két héttel ezelőtt kerestelek nálatok, de nem nyitott senki ajtót. Nem voltál otthon?
- De otthon voltam, csak pont akkor jöttem rá, hogy megcsaltak és összetörtem belül – feleltem színtelen hangon. Úgy hiszem jól döntöttem, hogy nem nyitottam ajtót. Aron kicseszettül emlékeztet arra a személyre, akinek nem mondjuk ki a nevét. Az mondjuk igaz, hogy a fiú természetre más, mint az exem, de kívülről nagyon hasonlítottak egymásra. Igaz, hogy a szemük nem igazán, de az arcuk vonása és hajuk színe is hasonló. Mondjuk Aronnak egy árnyalattal sötétebb, de attól még barna.
- Később én is megtudtam – azt hittem, hogy már nem mondd semmit, de tévedtem. – Tudod, Grace. Amikor az első napunk volt a suliban… mondjuk, most nagyon rosszul időzítek, úgyhogy inkább mindegy… - rázta meg a fejét a srác, de engem már kíváncsivá tett.
- Mondd nyugodtan! Nem harapok! – halvány mosoly féle tűnt fel az arcomon, de ahogy jött el is ment.
- Szóval… ahj, ezt most nehéz lesz kinyögnöm – Aron sóhajtott egyet, és kerek perec kimondta. – Már első nap megtetszettél! Még most is tetszel, csak láttam, hogy Zack iránt érdeklődsz és nem mertem lépni. Igaz, hogy Zack a legjobb barátom volt, de mindig is féltékeny voltam rá, amikor megcsókoltad, amikor nevettél az ízléstelen viccein, amikor egymás fülébe sugdolóztatok… és van még valami! Tudtam róla és Zoeyról! Ezért is nyilvánítottam ki, hogy többé nem a legjobb barátom. Hiszen te nem érdemelted meg, főleg nem ezek után! Nem azt mondom, hogy én vagyok a melléd való, mindenesetre éreztem, hogy ez a kapcsolat köztetek nem fog az örökkévalóságig tartani. Emlékszel, amikor Zack egy monoklival jött suliba? Nos, akkor verekedtünk össze – én lesokkoltan álltam a fiú előtt, mivel időközben megálltunk az igazgatói előtt. Sokat lógtam Aronnal még azelőtt, hogy összeveszett volna Zackel, de erre nem számítottam. És igaza volt! Rosszul időzített!
- Hát… én… azt hiszem, hogy most le kell ülnöm – hirtelen megszédültem és a lábaim elhagyták a szolgálatot. Egyenesen Aron karjaiba zuhantam és megéreztem férfias parfümének az illatát. Annyi éven át szeretett – habár ezt nem mondta ki – és nem tett egyetlen lépést se, mivel tudta, hogy az én szívem másért dobog. Be kell, hogy valljam, egy ideig én is éreztem iránta valamit még kilencedikben. Most, hogy a fiú ölelő karjaiban voltam, biztonságban éreztem magam, és ha csak egy pillanatra is, de elfelejtettem, hogy mit csinált Zack, és hogy mi történt Madisonnal. Két hete történt, hogy megtudtam, hogy megcsalnak, de viszonylag hamar túltettem magam rajta. Mármint Zackken. Pedig mindig is azt hittem, hogy ő a nagy Ő, de most már csak undorral tudok ránézni. Nem értettem, hogy miért nem gyászolom a szerelmünket, sokkal inkább felidézek néhány rossz emléket belőle. És ekkor jöttem rá, hogy Zack kihasznált. Aznap este még csak eszembe sem jutott, azt hittem, hogy félrelépett és ennyi. Ennyi? Na jó, ezt én sem gondolhatom komolyan! A rózsaszín köd ilyen gyorsan elillanhat? Talán. De ha annyira szerettem, akkor miért nem vágyok rá? Egy másik fiú karjaiban vagyok, ahelyett, hogy szomorú zenéket hallgatnék, és hogy sírnék meg ilyenek. Aztán az jutott az eszembe, hogy féltékennyé tehetném Zacket, két hét ide vagy oda. Ha azt mutatnám neki, hogy ilyen hamar elfelejtettem Őt, akkor igen csak kiborulna. Az ujja köré csavart, majd eldobott, mint egy szakadt rongyot! És még én vagyok kiborulva, amiért Ő egy szemét! Ha Ő ilyen kártyalapokkal játszik, akkor én is!
- Grace – térített vissza a valóvilágba Aron kissé rekedtes hangja. Én észbe kaptam és gyorsan kibújtam kezei öleléséből, majd kihúztam magam és úgy tettem, mintha mi sem történt volna. Viszont volt egy tervem, amit sürgősen végre kellett hajtanom. – Tudom, hogy ez most váratlanul jött, de muszáj volt elmondanom! Nem bírtam volna több ideig és… - a srác nem tudta befejezni a mondatot, ugyanis én váratlanul szájon csókoltam. Ő először meglepődött, de aztán visszacsókolt. Beletúrtam dús, barna hajába, miközben Aron keze a tarkómra siklott. Aztán a levegő-hiány miatt szét kellett, hogy váljunk. Aron nekidöntötte a homlokát az enyémnek, mire én elmosolyodtam és belenéztem mogyoróbarna szemeibe. Itt egy srác, aki belém van zúgva, én pedig pont egy ilyet keresek! Első lépés, pipa. – Erre nem számítottam! – nevetett fel.
- Én igen! – majd újra megcsókoltam. Aztán hirtelen kinyílt előttünk az ajtó, mire mi már egy méter távolságra álltunk egymástól. Az igazgató helyettes lépett ki, majd ránk ordított.
- Mit keresnek maguk itt, miközben tart az óra? – Csöppet sem zavarta, hogy a csendes folyosóról behallatszódott a termekbe a kiabálása. Ááá, nem.
- Az igazgató úr hivatott fel az irodájába, és Aron csak felkísért – adtam választ az eszelős tekintettel végig mérő nőnek.
- Akkor nyomás az igazgatóiba! – mutatott az ajtó felé. – Most!

Így történt, hogy egy hét múlva Aronnal egy randit beszéltünk meg. Tudom, tudom! Elég korai még randizgatnom, de egyszerűen nem érdekelt! Csak jól akartam érezni magam és vissza akartam kapni a régi énemet. Na, meg persze Zacket is féltékennyé akartam tenni. Hadd szenvedjen csak a „drága”! A randinkra egyébként egy kék színű, fehér pöttyös, pánt nélküli ruhát vettem fel, ami deréktól lefelé bővült. Igaz, hogy London eléggé esős, és nincs éppen olyan meleg, de nem számít. Felaggattam még a dzsekimet is és miután a magas sarkú csizmámat is felvettem, elindultam. Most kivételesen még nem esett, de azért sietősre vettem a járást, mivel így is kicsit késésben voltam. Egyébként a randink első helyszíne egy kis kávézó volt, aztán azt beszéltük meg, hogy elmegyünk a Blackfiars hídhoz, azután pedig csak sétálgatunk. Bekanyarodtam egy ismerős környékre, ahová még anno Maddyvel szoktunk járkálni. A fagyizó, ahová minden hónapba mentünk, akár hideg volt, akár nem. Az étterem, ahol megünnepeltük a tizennyolcadik születésnapját. És végül egy régi épület, ami elhagyatott volt és mi mindig oda járkáltunk esténként kísértethistóriákat mesélni. Igen, ez a környék eszembe jutatta megint Madisont. De legfőképpen az elhagyatott „házat”.

" Már besötétedett, amikor is Maddy egy elhagyatott, kissé romos épülethez vezetett.
- Mi ez a hely? – kérdeztem, amint beléptünk az épületbe.
- Fogalmam sincs, de már régóta szemezgettem vele, és szerettem volna megtudni, hogy miket rejt – válaszolt Madds kicsit izgatottan.
- Köszi, Maddy! Igazán szuper, hogy olyan helyre hozol, ahol még sosem jártál, csupán csak meg akarod tudni, hogy „miket rejt”. – rezeltem be egy kicsit.
- Jaj, ugyan már Grace! – nézett rám szem forgatva. – Nincs mitől beijedned, ez csak egy épület! Igen, nem lakik itt senki, igen eléggé romos és igen, eléggé ijesztő látványt nyújt, de semmi kétség afelől, hogy… - barátnőm nem tudta befejezni a mondatát, ugyanis valami hirtelen, egy nagy zaj kíséretében, leesett (?). Én összerezzentem, aztán jobban szemügyre vettem a helyet. Lényegében egy nagy ház volt, ami egykor egy gazdag család tulajdona lehetett, de valószínűleg a házaspár gyereke vagy gyerekei elköltöztek, ők meg idős korukban meghaltak és, hát… általában a gyerekekre szokták hagyni a vagyonukat, egyben a házat is. Mi az előtérben voltunk, ha lehet már egyáltalán előtérnek nevezni. A falakon egy-egy kép lógott, és mindegyik egy embert ábrázolt, fejüket korona ékesítette. A helyiség közepén egy kisasztal volt, amin csak egy váza virított, tele száraz virággal. Maddy beljebb ment, és én követtem. Ha már egy ilyen helyre hoz, akkor legalább nézzünk szét. Nem? Vagy rossz ötlet? A fenéért nézet velem mindig helyszínelős, meg kémes filmeket. Ja, és a horror filmeket még nem is említettem! Én inkább maradok a csajos, romantikus filmeknél. Sokat nem agyaltam ezen a filmes témán, inkább megint körbenéztem. Ezúttal egy ebédlő helyiségben találtuk magunkat. Egy nagy kerek asztal meg volt terítve és a tányérok, meg az evőeszközök nem tűntek éppen koszosnak vagy porosnak. Az biztos, hogy valaki nem rég megterített itt, csak a kérdés az, hogy ki? Gondolataim közepette, Maddy váratlanul (nekimentem az egyik széknek) megszólalt.
- Eléggé félelmetes ez a hely!
- Na, nem mondod! – akadtam ki. – Menjünk innen Maddy, nincs itt semmi egy halom kosz és tiszta tányérokon kívül! Valaki csak szórakozni akar velünk és úgy vélem, eddig sikerült neki!
- És ha nem? Ha szellemek laknak a házban? – kezdett el ijesztgetni. – Gyere már, jó buli lesz! – invitált.
- Ha neked ez a „jó buli”, akkor meg sem kérdezem, hogy…
Valaki hirtelen átölelt hátulról, és ijedtemben felugrottam, majd sikítottam.
- Sss.. Grace, csak én vagyok. – csitítgatott a most már velem szemben álló Zack.”

Itt gondolatmenetem alább is hagyott, mivel Zack jutott róla eszembe. Amúgy is megérkeztem a kávézóba, szóval egy mosolyt erőltettem az arcomra és beléptem a kis helyiségbe. Oké, nem olyan kicsi, hanem amolyan „kávézó méretű”. Na, ezt jól megmondtam!
- Szia, Grace! – köszöntött mosolyogva Aron, amint meglátott. Nem viselt túlzottan elegáns ruhát, inkább csak egy sima farmert, és egy fehér pólót húzott magára, plusz fehér Victory cipőt. De így is fantasztikusan nézett ki.
- Szia, Aron! – vettem elő az elbűvölő mosolyomat, majd leültem. Elkezdtünk egy csomó mindenről beszélgetni, de annyira, hogy mikor észbe kaptunk, rájöttünk, hogy már három (!!!) órája bent ücsörgünk. Utána elmentünk a hídhoz, viszont közben az eső is eleredt.  Persze, Aron hozott magával bőrkabátot, és ugye nekem is volt, de azért kerestünk egy boltot, ahol vettünk esernyőt, mivel mindketten megfeledkeztünk róla. Szorosan egymás mellett álltunk szótlanul, és a vízbe hulló esőcseppeket kémleltük. Nem volt kínos csend, inkább kellemes, és amúgy is egy csomó ember járkált fel-alá, s az eső hangját is hallani lehetett, ahogy a kis cseppek záporozva hullnak a járdákra és utakra. Mikor már kellően kibámultuk magunkat, elindultunk egyet sétálni. Aron belém karolt és úgy mentünk el egészen a kocsiáig. Mivel még nem volt olyan késő, ezért felajánlottam, hogy menjünk el „kocsikázni”. Aztán mikor körülbelül már vagy negyed órája mentünk, Aron bekanyarodott valami erdős részre és még ott is mentünk egy darabig, majd leállította az autót. Szinte már kimentünk a városból.
- Na, és most mit csináljunk? – kérdezte a srác, mire én csak kacéran elmosolyodtam, majd áthajoltam és megcsókoltam. Aron rögtön vissza is csókolt, ajkaink csak úgy falták egymást. Átmásztam a vezető ülésre, így Aron felé kerültem, de ajkaink továbbra sem váltak el egymástól. A fiú a hátamat simogatta, én pedig arcát a két kezem közé fogtam. A srác keze a ruhám cipzárján állapodott meg és egyre lejjebb húzta azt. Aztán hirtelen megszólalt a duda, de mi nem törődtünk vele. Mikor Aronnak sikerült lehúzni a ruhám cipzárját, ki is bújtatott az anyagból. De arra mi sem számítottunk, hogy egy egyenruhás ember bekopog a kocsi ablakán, mire felsikoltottam. Én gyorsan eltakartam magamat és az anyós ülésre ültem. Az ember pedig kinyitotta az ajtót és kiráncigálta Aront, majd egy másik fickó pedig engem. Hiába próbáltam kiszabadulni a kezei közül, sajnos nagyon erősen fogott, és ahogy láttam Aront is. Ezek most hová visznek minket?

4 megjegyzés:

  1. Szia! Vár rád egy díj a blogon: http://avengers-restart.blogspot.hu/2015/08/off-bejegyzes-dij-1.html?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon köszönöm szépen, és amint lehet, ki is teszem!:)

      Törlés
  2. Izgi :) kíváncsian várom a folytatást ;)

    VálaszTörlés